Mi történik itt

Itt remélhetőleg egy közösség létrejöttének és egy könyv születésének lehetsz tanúja, s része. A kísérlet lényege, hogy az Internet közösségének bevonásával kívánok életre hívni egy kötetet. Ezen felül el próbálom mosni az Internet és a nyomtatott könyv határait. A téma amit pedig taglalunk mindennek fényében mi is lehetne más, mint az ember évezredeken át boncolgatott létkérdései, csak most az információs és a kereskedelmi társadalmak torzító és gyakran szédülést és fejfájást okozó szemüvegén át. Mindezt már kifejtettem természetesen itt részletesebben. Ez csak amolyan kivonat az első alkalommal idetévedő látogatók számára.

Az ide kipakolt írások szűrletéből és csiszolgatásából fog megszületni a végeredmény, közös tevékenységeink eredményeképpen. Amennyiben csatlakoznál a folyamathoz és a társaságunkhoz, ez az egyik fórum ahol ezt megteheted a voroszoltan.hu. A másik súlyhordó oszlopa a tervnek a Youtube. Ott szóban is kibeszéljük a történéseket, s egyes videók QR kód formában helyet is fognak kapni a már kiadott, nyomtatott produktum oldalain is. A webes tartalmak igyekeznek majd kiegészíteni az irományokat, máskor pedig új kontextusba fogják helyezni azokat. S az alkotásban aktívan résztvevők szereplőivé vállnak a történeteknek és a felvételeknek.

Remélem te magad is megtisztelsz a részvételeddel…

Vörös Zoltán Hero