blog

A kétdekás bűn

Kép forrása: valasz.hu

Képzelj megad elé egy kicsiny, a szocializmusból itt ragadt vegyesboltot kedves olvasó. Annyira parányit amely eladóterében egyazon időben két vásárlónál több már nem fér meg, s a harmadik személynek már ilyen alkalmakkor kint kell várakoznia.

Az épületnek balra egy autószerelő műhely leledzik, de igen kétes küllemű, szintúgy ökörszemnyi. Körötte minden poros és olajos, építménye düledező. Fix, bejáratott autóroncsok parkolnak a környezetében évek óta, s kövérkés mesteremberek jönnek ki alkalom adatán megszemlélni egy érkező gépjárművet, domborodó hasukon felcsúszott, foltos pólóban, kikandikáló nagy szőrös fenékvágánnyal. Nem egy steril professzionális szerviz érzetét szuggeráló látkép amelyet egy nagy márka hallatán képzelünk el. Gyakran gondolkodtam is rajta: vajon kik is hozzák ide járműveiket?

Az élelmiszerboltnak jobbra pedig egy mindenki által jól ismert lakótelep sorakozik, szürke házgyári élére állított téglalapjaival. Faluk érdes, mind akár megannyi hatalmasra nagyított smirglivászon. Ez a környék egy időcsapda, konzervált keleti blok. Amolyan poros, az alufólia alatt tönkrement befőtt, amit újrafőztek. Mégis szerethető a maga elhanyagolt, elvadult és ottfeledett proli romantikájával.

Ebből a környezetből toppantam hát be az ABC-be. Ott a megszokott eladón kívül egy 50-60 év közötti jelentős túlsúlyt cipelő, borostás vevő toporgott puffadt, redőzve lógó képpel. Szemhéjai alól elcsigázott várakozás, kényszeredett kívánás sugárzott ki. Nyilvánvalóvá vált előttem, hogy egy közepesen súlyos alkoholistával találtam szemközt magam, aki káros szenvedélye mellett még képes funkcionálni és a reggeli indító löketét tervezi beszerezni. Kisvártatva gurgulázó szavak buktak elő belőle, de nem azok a mondatok amelyeket elsőre vártam.
– Legyél ügyes fiú! Kérjél szépen apának! Had lássa a néni milyen ügyes vagy! – Magas tónusú, mosolygós gyermekhang folytatta a tranzakciót az eladóval.
– Egy konyakot kérek szépen! – Erre a papa büszkén felkacagott, majd szétcsattant elégedettségében, hogy ő milyen stramm kis legényt faragott, aki ilyen snájdigul képes neki kikérni a csavarlazítót. Próbáltam magamra kényszeríteni valamiféle semleges, “észre se vettem” gesztust, de minden igyekezetem ellenére csődöt mondtam. Kénytelen voltam konstatálni a tapasztaltakat.
– Tudják azért ez szomorú… – Repesztettem meg az idill csokoládébevonóját, hogy kicsorogjon a belsejében búvó gané töltelék. Mire a két felnőtt értetlenkedve fordult felém.
– Micsoda? – Kérdezett vissza az apa. Aki minden bizonnyal fel sem fogta milyen viselkedési mintát ad át a gyermekének, hogy ilyen korán már természetes és elfogadott dologgá teszi számára a mindennapos önpusztítást.

Tagged , ,

About Vörös Zoltán Hero

Szólj hozzá!

avatar
  Subscribe  
Visszajelzés